2015. április 6., hétfő

Sörös-mézes csülök színes káposztával

Találtam egy számomra érdekes csülkös receptet, hát úgy döntöttem elkészítem, nem csalódtunk.

Hozzávalók:
  • 1 nagy hátsó csülök (lehet csontos vagy anélkül is)
  • 2 dl sör
  • 2 evőkanál méz
  • 1 csapott evőkanál babér
  • 1 kg savanyú káposzta
  • 40 dkg füstölt szalonna
  • 2 nagy vöröshagyma
  • 1 cikk zeller
  • 1 kávéskanál őrölt borókabogyó
  • 1 közepes kaliforniai pirospaprika
  • 1 fél póréhagyma (ha nincs jó a sima újhagyma is)
Alaposan megmossuk a csülköt, papírtörlővel szárazra töröljük, majd sóval bedörzsöljük. Kicsi zománcos tepsibe vagy cseréptálba tesszük. A sört összekeverjük a mézzel és az őrölt babérral (ha nincs sima babérlevelet darálj le hozzá). Ráöntjük az egészet a csülökre, alufóliával lefedjük, és betesszük a hűtőszekrénybe egy éjszakára pácolódni.
180 fokos sütőbe tesszük változatlanul lefedve az alufóliával, majd legalább 2 órát sütjük. Ha már majdnem puha leszedjük a fóliát és kicsit rápirítunk.
A savanyú káposztát ízlés szerint átmossuk. A szalonnát vékony darabokra vágjuk kipirítjuk a zsírját. Ha nagyon sok lesz a zsiradék kiemelünk belőle (én kiszedtem a pörcöt is, csak a végén szórtam rá). Rádobjuk a vékony félkarikára vágott hagymát és üvegesre sütjük. Hozzáadjuk a felcsíkozott zellert és a káposztát, ízesítjük a borókabogyóval, majd öntünk rá 2 dl vizet. Ha már féli kész a káposzta, hozzáadjuk a feldarabolt paprikát és a póréhagymát, majd készre pároljuk. Figyeljünk oda a folyadékra, én sűrűn pótoltam kevés vízzel, ne kapjon oda. Ha kell a végén sózzuk.
Ropogós burgonyával tálaljuk.



Értékelésem: 9/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése