2017. október 8., vasárnap

Rókagombás rizottó

Soha nem csináltam, de mindig vágytam rá mert szeretem a jó rizottót. Jamie Olivér receptjéhez fordultam, hátha jó lesz, pici változtatással. Finom lett.

Hozzávalók:
  • 2 sonkahagyma
  • 1/2 zellergumó
  • 0,8 liter zöldségalaplé (lehet csirke is)
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 300g rizottó rízs
  • 55 g vaj
  • 75 g parmezánsajt
  • 200 g rókagomba (lehet bármi és akár konzerv is)
  • 1 kis csokor petrezselyemzöldje
  • olívaolaj, só, bors, kakukkfű
  • cayenne-i bors, citromlé
Elkészítjük az alaplevet , miközben egy lábosban egy evőkanál olívaolajon fonnyasztjuk az apróra vágott hagymát és a zellert, csipetnyi sóval körülbelül 3-4 percig. Beledobjuk az finomra aprított 2 gerezd fokhagymát és újabb 2-3 percig dinsztelünk. Hozzákeverjük a rizst  a lángot magasabbra vesszük és folyamatos kavargatás mellett sütjük a rizst, ha nagyon oda akar égni egész kevés alaplével oldjuk meg. Pár perc múlva miután magába szívta a zöldségek levét üvegesedni kezd. Beleöntjük merőkanalanként az alaplevet keverjük és főzzük közepes lángon. Közben egy serpenyőben egy evőkanál olívaolajon a szeletelt gombát egy kevés sóval és borssal illetve egy fél marék kakukkfűvel pirítani kezdjük. 1-2 perc után egy gerezd apróra vágott fokhagymás is hozzákeverjük. folyamatosan rázogatjuk keverjük majd rászórjuk a petrezselyem felét és egy leheletnyi citromot, és egy kevés cayenne-i borssal, pár kavarás és kész is. Az elkészült gomba felét kivesszük és vágódeszkán apróra vágjuk majd hozzáadjuk a készülő rizottóhoz. Ahogy a rizs megpuhult levesszük a tűzről, hozzákeverjük a maradék gombát, majd a vajat és a parmezánsajt háromnegyedét. Végén a maradék petrezselyemzöldjével is díszítjük és frissen tálaljuk. Önmagában is fogyasztható egy karéj friss kenyérrel, vagy tetszőleges hússal. Mi csirkecombot sütöttünk mellé, isteni párosítás volt egy jó száraz fehérbor társaságában :)



Értékelésem 8/10