2017. december 31., vasárnap

Stefánia szelet sajttal és baconnel

Mindig meglepem magam valami nem túl egyszerű kajával, de imádom a kihívást meg az ízletes falatokat a végén :) Józsi konyhája tette ki a látványos videót onnét az ötlet.

Hozzávalók:
  • 50 dkg darált sertéscomb
  • 1-2 cs szeletelt bacon
  • 20 dkg (gouda) sajt
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • só, bors, 1 tk ételízesítő, szerecsendió
  • 1 tojás (nagy), 2 zsemle
  • 3-4 ek étolaj
A vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk fel apróra és egy evőkanál olajon pároljuk meg majd hűtsük ki. A zsemlét öntsük fel vízzel, majd amikor már megszívta magát, alaposan nyomkodjuk ki. A darált húshoz adjuk hozzá a kinyomkodott zsemlét, a vöröshagymát, az összepréselt fokhagymát, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és a szerecsendióval, majd gyúrjuk össze. Ezután adjuk hozzá az egész tojást és szintén gyúrjuk alaposan össze a masszát. Egy nagyobb darab folpack fóliát terítsünk el az asztalon, majd kb. egy cm vastagságúra lapogassuk el rajta a húsmasszát, majd közvetlenül a húsmassza egyik végénél fektessük le a bacon szeleteket (a bacon szeletek kicsit fedjék egymást, hogy feltekerésnél teljesen befedje a húsmasszát és legyenek kicsit hosszabban mint a húsmassza).
Ezután egy nagyobb lyukú reszelőn, reszeljük rá a húsmasszára a sajtot, majd a fólia segítségével a kezdjük el feltekerni úgy, hogy a bacon szeletekhez érve folytassuk a feltekerést. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg az olajjal. Ezután óvatosan helyezzük rá a baconbe tekert hústekercset, majd fedjük le a tepsit alufóliával. Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten (légkeverés 180 fok) pároljuk kb 45 percig, majd vegyük le a fóliát és süssük szép pirosra. A sütőből kivéve hagyjuk pár percet hűlni, hogy szépen feltudjuk majd szeletelni. Tört pirospaprikás, hagymás burgonyával és finom házi savanyúsággal tálalva kiváló.


Értékelésem: 9/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése