2015. november 22., vasárnap

Paradicsomos-olívabogyós oldalas

Imádjuk az olaszos kajákat és így esett erre a választás. Van benne hús is bőven, kiadós étel, könnyű elkészíteni, javaslom.

Hozzávalók:
  • 1 fej hagyma
  • 80 dkg kockázott paradicsom, vagy 2 konzerv koktél/darabolt
  • 1,5 kg sertésoldalas
  • 20 dkg fekete magozott olívabogyó
  • 1 teáskanál oregánó, majoránna, fűszerpaprika
  • 1 kávéskanál cukor
  • 2-3 gerezd fokhagyma (aki nem szereti ennyire 1-el beérheti)
  • só, kevés olaj
A hagymát megpucoljuk, finomra vágjuk, majd kevés olajon lepirítjuk. hozzáadjuk a paradicsomot, sózzuk oregánot, majoránnát, fűszerpaprikát keverünk hozzá. Kevés cukorral megszórjuk, és belenyomjuk a fokhagymát.
Amikor felforrt, hozzáadjuk a nagyobb darabokra vágott oldalast, majd fedő alatt, lassú tűzön készre pároljuk. Ha szükséges vízzel pótoljuk az elforrt levet. A párolás vége felé belekeverjük a felkarikázott olívabogyót is. Főtt penne vagy fussili tésztával tálaljuk.



Értékelésem: 8/10

2015. november 21., szombat

Zelleres burgonyafőzelék csilis fasírttal

A mai napra, másodiknak erre az egyszerű ételre esett a választás a gazdag leves után. A krumpli valami isteni, szerintem a sima krumplipürét el fogom felejteni :)

Hozzávalók:
  • 70 dkg burgonya
  • 50 dkg zeller
  • 1 fej hagyma
  • 2 dl tejfől
  • 3 evőkanál olaj
  • 1-2 babérlevél
  • fél citrom leve
  • só, bors
Fasírthoz:
  • 50 dkg darált sertéshús (lehet vegyes is marhával)
  • 1 csokor újhagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 tojás
  • fél teáskanál csili
  • só, bors, zsemlemorzsa
A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk. Az apróra vágott hagymát üvegesre píritjuk az olajon. Hozzáadjuk a felkockázott krumplit és zellert, felöntjük annyi vízzel, hogy háromnegyednyire érjen. Sózzuk, hozzáadjuk a babérlevelet, puhára pároljuk a zöldségeket. Ha kész kiemeljük a babérleveleket, majd kivesszük a zöldségek felét. A kivett részt leturmixoljuk, majd visszakeverjük a főzelékhez, ezzel sűrítjük. Borsozzuk, egy fél citrom levével savanyítjuk, hozzákeverjük a tejfölt és összemelegítjük.
A fasírthoz az újhagymát felaprítjuk, a fokhagymát belenyomjuk. A hozzávalókat összegyúrjuk, golyókat formázunk belőle, majd kevés olajon kisütjük. Egy kevés vágott petrezselyemmel tálaljuk.


Értékelésem: 8/10

Gombás sertés-raguleves

Úgy döntöttem ezen a hétvégén kicsit előveszem a zellert mint íz, zsír és paprika nélkül főzök valamit. Sikerült is valami kedvünkre valót találni.

Hozzávalók:
  • 2 közepes fej hagyma
  • 1 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 10 dkg császárszalonna
  • 40-50dkg sertéslapocka
  • 20-25 dkg vegyes gomba (csiperke, shimei, shitake, erdei gombák)
  • 1 közepes zellergumó
  • 40 dkg krumpli
  • 2 dl főzőtejszín
  • 1 csokor újhagyma
  • 3 darab babérlevél
  • 1 szál rozmaring, ha nincs szárított
  • só, bors
A hagymát finomra felaprítjuk, majd a vaj és az olívaolaj keverékén a felcsíkozott szalonnával együtt pirítani kezdjük. Felkockázzuk a sertéslapockát, körülbelül 2x2 cm-es darabokra és hozzákeverjük a hagymához, hagyjuk kicsit főni saját levében. A gombát megmossuk és felcikkezzük, majd a húshoz adjuk.
Amikor a gomba kissé megpuhul felöntjük igény szerinti vízmennyiséggel - 1,5-2 liter. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a rozmaringot és a babérlevelet. Körülbelül 30 percig közepes lángon főzzük. Ezalatt megtisztítjuk a krumplit és a zellert, majd apróbb kockára vágjuk őket. Mikor a hús megpuhult , a zöldségeket is beleöntjük a levesbe, majd felöntjük a tejszínnel. Addig főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak (15-20 perc). Lehúzzuk a tűzről, a felkarikázott újhagymával gazdagítjuk, és tálaljuk.


Értékelés: 9/10

2015. november 8., vasárnap

Almával töltött palacsinta

Megszállt az ihlet, egyre bátrabban próbálkozom süteménnyel. Azt kell mondanom igen finom lett.

Hozzávalók:
  • 4 nagyobb alma
  • 8 darab vastagabb palacsinta
  • 4 evőkanál vajas margarin (Vénus, Rama)
  • 1 kávéskanál fahély
  • 1 csipet só
  • 1-2 evőkanál keményítő
  • 10 dkg porcukor 
  • cukor izlés szerint 
Egy serpenyőben karamellizálunk egy púpos evőkanál cukrot, Öntünk egy kis meleg vizet, rádobjuk a meghámozott apróra kockázott almát és kevergetve megfőzzük (az alma elegendő levet ereszt hozzá). Fűszerezzük cukorral, fahéjjal, pici sóval. Ha elkészült keményítővel besűrítjük. A palacsinták közepére halmozunk egy adagot, majd két oldalát középre hajtjuk, az így kapott csíkot pedig háromba hajtogatjuk. Egy serpenyőben felforrósítunk egy evőkanál vajas margarint, óvatosan belerakunk két almás batyut, és mindkét oldalát megpirítjuk. Kivesszük és fahéjas porcukorba forgatjuk. A serpenyőt törlőkendővel kitöröljük és megismételjük a folyamatot még háromszor.




Értékelésem: 9/10

2015. november 7., szombat

Káposztás-kolbászos nokedli

Mivel mostanában annyit beszélnek a kolbászról, mi szeretjük, gondoltam nekiesek egy ilyen kajának és ez jó tartalmasnak ígérkezett. :)

Hozzávalók:
  • 30 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 1 dl fehérbor
  • 30 dkg savanyú káposzta
  • 30 dkg fűstölt kolbász
  • 1 vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só, bors
Elkészítjük a nokedli alapot majd megszaggatjuk. Miközben fő előkészítjük a többi hozzávalót is. A savanyú káposztát apróra vágjuk (ízlés szerint ha kell mossuk ki a fölös sós lét belőle), a fele kolbászt felkarikázzuk a többit 4 nagyobb darabra vágjuk és bevagdaljuk. A kolbászt lassú tűzön óvatosan zsírjára sütjük, majd ha elkészült a nagyobb darab kolbászokat félretesszük, a maradékba rádobjuk az apróra darabolt hagymát és megdinszteljük. Ahogy kész hozzáadjuk a savanyú káposztát, a szétnyomott fokhagymát, borsozzuk beleöntjük az 1 bort (ezt lehet helyettesíteni vízzel is, ha jó ízes a káposzta). Negyed óra alatt készre pároljuk az egészet. Az elkészített nokedlit ráhalmozzuk a káposztás kolbászra, jól összekeverjük, majd egy tűzálló tálba tesszük. Negyed órára behelyezzük a sütőbe 200 fokra és megpirítjuk a tetejét. Tálaláskor a félretett nagyobb kolbászokkal díszítjük.


Értékelés: 7/10