Egyik örök kedvenc a káposzta, ebből igen sok finom étel készíthető. Ma a mi top 10 káposztás kajánk egyikét készítettem el, apósom legnagyobb örömére :)
Hozzávalók:
- 1 nagy fej káposzta
- 50 dkg oldalas
- 50 dkg füstölt hús
- 3 közepes fej hagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 csokor kapor, 1 púpos evőkanál csombor
- zsiradék, só, bors, pirospaprika, víz
- 250 ml tejföl, liszt
A hagymákat apróra vágjuk majd zsiradékon megfonnyasztjuk, hozzáadunk egy kevés pirospaprikát (kevesebbet mintha pörköltet készítenénk). Az oldalast feldaraboljuk majd rádobjuk a hagymára a húsokat és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. A füstölt húst előtte megáztatjuk vízben egy kicsit, ne legyen túl sós. Meghintjük igény szerint sóval, friss őrölt borssal, az apróra darabolt fokhagymával. A káposztát megmossuk, félbevágjuk, torzsáját kivesszük, majd még negyedeljük és vastagabb egy-két ujjnyi szeletekre vágjuk, majd ha a hús félig megpuhult rádobjuk főni. Belekeverjük az apróra vágott friss kaport meg a csombort, összekeverjük és megfőzzük, felöntjük még annyi vízzel amennyi szükséges, hogy a káposzta meg tudjon főni, a végére viszont annyi leve maradjon, hogy ne legyen túl leveses. Amikor elkészült a lisztből és tejfölből rántást készítünk besűrítjük vele majd egy rottyanás után el is készült. Aki szereti a tejfölt még tehet rá frissen tálaláskor.
Értékelés: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése