2015. június 7., vasárnap

Fokhagymás mellsteak dödöllével

Nagyon rég óta szemezgettem azokkal az ételekkel melyekhez dödölle jár, mivel csak ettem de még soha nem készítettem. Így esett a választás erre a receptre, és hát hogy is mondjam, odavert :)

Hozzávalók:
  • 1 kg csirkemellfilé
  • 1 kg krumpli
  • 50 dkg húsos szalonna
  • 30 dkg vöröshagyma
  • 20 dkg liszt
  • 2 dl tejföl
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • zsiradék, só, bors, pirospaprika
A krumplit apró kockára vágjuk majd kevés vízben sózva, feltesszük főni. A mellehúsát lapos vékony szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk és pirospaprikával meghintjük. A megfőtt krumplit leszűrjük és az alaplevet félretesszük. Krumplitörővel a krumplit áttörjük, ha kell után sózzuk lisztel elkeverjük és egy kevés alaplevet adunk hozzá éppen amennyit  megkíván az állaga. Kis tűzön addig dagasztjuk amíg az összetört krumpli elválik a lábas falától és inkább tészta állaga kezd lenni.
A melle húsát kevés zsiradékon hirtelen lesütjük. A szalonnát apró kockára vágjuk félig kisütjük, majd hozzáadjuk a nem túl apróra vágott hagymát. Amikor a hagyma kezd kicsit barnulni levesszük a tűzről az egészet beletesszük egy tálba a tetejére kanállal a krumpli masszából falatokat szaggatunk majd az egészet 220 fokon megsütjük. Tálaláskor a fokhagymával elkevert tejföllel tálaljuk a dödöllét és finom házi savanyúságot kínálunk hozzá.


Értékelésem: 10/10

2015. június 6., szombat

Gombás sertéspaprikás lecsós tarhonyával

Egy kiadós de annál finomabb főétel, amit kint érdemes csinálni és bármilyen húsfélével elkészíthető.

Hozzávalók:
  • 1 kg kockázott sertéshús (lapockát használtam)
  • 20 dkg gomba
  • 4 közepes vöröshagyma
  • 20 dkg tarhonya
  • 1 üveg lecsókonzerv házi
  • 2-2 darab zöldpaprika és paradicsom
  • 3 gerezd fokhagyma
  • zsiradék, só, bors, pirospaprika
Az apróra vágott hagymából pörkölt alapot készítünk, majd egy hagymányit kiveszünk belőle egy külön tálba még mielőtt paprikáznánk. Beledobjuk a húst, a fokhagymát majd sózzuk borsozzuk és majdnem készre főzzük. amikor megpuhult beledobjuk a gombát és összefőzzük. Közben a tarhonyát egy kevés zsiradékon megpirítjuk, majd beleöntjük a félretett dinsztelt hagymát felöntjük a konzervlecsóval és beleszeleteljük a paradicsom, paprikát. Sózzuk, borsozzuk majd annyi vizet adunk mindig alá, hogy ne kapjon oda. Fél óra alatt puhára párolódik kis lángon. Tejföllel ízesítjük a pörköltöt és tálaljuk.


Értékelésem: 9/10

Tárkonyos gombagulyás

Mivel nagyon szeretjük a gombát, kerestem egy receptet hozzá, levesnek. Hát ez azonnal felkerült a kedvenceim közé, mert irtó finom lett.

Hozzávalók:
  • 40 dkg gomba
  • 2 vöröshagyma
  • 1 sárgarépa
  • 1 petrezselyemgyökér
  • 1 kis zeller
  • 2 gerezd fokhagyma
  • friss tárkony és zellerzöldje
  • zsiradék, só, bors, pirospaprika
A galuskához:
  • 1 tojás
  • 3-4 dkg vaj
  • liszt
  • csipet só
Összevágjuk a hagymát és zsiradékon pörkölt alapot készítünk, pirospaprikával. Kevés vízzel felöntjük  és beledobjuk az apróra vágott zöldségeket, majd puhára pároljuk őket. Amikor megpuhultak hozzáadjuk a kockára vágott gombát, az összezúzott foghagymát, az apróra vágott zöldség zöldet, sózzuk, borsozzuk. Kiforraljuk, miközben galuskát készítünk, hozzá. Egy tálban összekeverjük a tojást egy csipet sóval, a vajjal és a lisztel (olyan sűrű legyen mint a galuskatészta). Egy kiskanállal galuskákat szaggatunk a levesbe összefőzzük és már tálaljuk is. Tejföllel és anélkül is isteni.


Értékelésem: 10/10