2016. december 31., szombat

Fetás lencsesaláta sült paradicsommal

Szilveszterre kevés kaja nem elég és ha már lencse legyen dögivel. Ez a második lencsesaláta teljesen különbözik az elsőtől, de ez is isteni.

Hozzávalók:
  • 50 dkg lencse
  • 10 dkg feta sajt
  • 3 közepes db vöröshagyma
  • 1 nagyobb fej lila hagyma
  • 1 csokor metélőhagyma (elhagyható)
  • 2 evőkanál balzsamecet
  • 1 evőkanál tökmagolaj
  • 10 dkg koktélparadicsom
  • 1 dl olívaolaj
  • só, bors, porcukor, csilipaprika, koriander
  • 1 fél citrom héja és leve
A lencsét átválogatjuk, leöblítjük, feltesszük főni (én nem áztattam be, de lehet úgy is csinálni). Ha felforrt, leöntjük az első levét és átöblítjük (így kevésbé fúj fel). A lencse főzővízébe sót, babérlevelet, egész vöröshagymát és fokhagymát teszünk. Leszűrés után hagyjuk hűlni, amíg langyos nem lesz.
A lila hagymát félbe vágva vékonyan felszeleteljük, lereszeljük a fél citromunkat és utána ízesítsük a frissen csavart citrom levével, balzsamecettel, sóval, borssal (ide keverhető hozzá apróra vágott metélőhagyma is). Azért kell még langyosan beízesíteni salátánkat, mert ilyenkor jobban magába szívja az ízeket. Tegyük a hűtőbe és hűtsük le teljesen.
A félbevágott paradicsomokat sütőlapra helyezzük úgy, hogy a vágott felével felfelé nézzenek. Majd balzsamecettel, olívaolajjal, tökmagolajjal, sóval, borssal és porcukorral ízesítjük, fűszerezzük, és 180 fokos sütőben kb. 10 percig sütjük. Tálalás előtt tegyük az egészet egy nagyobb keverőtálba és adjuk hozzá a kézzel szétmorzsolt feta sajtunkat, olívaolajat, a sült paradicsomokat és opcionálisan még metélőhagymát. Ízlés szerint még ízesíthetjük frissen vágott csilivel és korianderrel.


Értékelésem: 8/10

    Nincsenek megjegyzések:

    Megjegyzés küldése